A szalagcsipke kifejezés egy technikára utal, nem azonos a csipkeszalaggal.
Csipkeszalagról akkor beszélünk, ha egy fajta csipkéből több méter készül, viszonylag keskeny, és szél vagy betétcsipkeként használják fel.
A szalagcsipke azt jelenti, hogy a csipke mintáját egy vagy több szalag elkészítésével alakítjuk ki. A szalag a mintán belül kanyarog, így rajzol tulipánt, csigavonalat, életfát, bármit.
A mintán belüli szalagot lehet kontúrozni vagy önmagában díszíteni. A kontúrozás kiemeli, még hangsúlyosabbá teszi szalag vonalvezetését. Az önmagában való díszítés pedig a csipke gazdagságát mutatja meg.
A szalagcsipkék, a vertcsipkék egyik nagy csoportja. A másik csoport a háló alapú csipkék. A szalagcsipkéket viszonylag kevés számú orsóval készítjük, 4-10 pár a legtöbb esetben elegendő. A munka során horgolótű segítségével kapcsoljuk össze a szalagokat. Ahogy haladunk előre a csipke készítése során, a készülő szalagot hozzá kell kötni a már kész mintához.
A szemünkkel végig tudjuk követni a szalag útját, és van, hogy visszaérkezünk a kiindulási ponthoz, például egy terítőnél vagy egy napernyőnél.
A szalagcsipkék nagyon dekoratívak és a legtöbbet könnyű elkészíteni.